2013. június 7., péntek

Chapter One ▲

Új élet kezdete ▲

Álmomból hirtelen ültem fel,majd hajamba túrtam és vettem egy mély lélegzetet, amit aztán kifújtam. Szét néztem a szobámba, ahol a tegnap esti bulinak kisebb-nagyobb nyomai látszódtak. Még egyszer hajamba túrtam majd az éjjeli szekrényemen lévő hajgumival összefogtam nagy hajzuhatagomat majd a cigis dobozomhoz nyúltam. Kikecmeregtem az ágyból a dobozomat fogva és belebújtam a papucsomba majd  kicsoszogtam a teraszomra. Ott egy öt percet elszerencsétlenkedtem az öngyújtóval de mikor sikerült meggyújtottam a cigi szálat, beleszívtam egy nagyot. Rettenetesen fájt a fejem, de nem is csoda ha az ember piált előző este és még egy ismeretlennel is csókolózott. Bevallom nem vagyok az a tipikus anya kis kedvence, sőt mi több. Semmiféle képen nem vagyok anya kedvence. Az övé Luhan. Ő lenne az én példaképem, ha nem éppen Szöulban tengetné az idejét és nem tartanám unalmasnak. Tudom, hogy nem épp pihen és lazul valamelyik helyi kocsmába, de akkor is. Igaz idősebb nálam 5 évvel és ráadásul még Idol is.. Ez nem ér. Mindegy is.. Leültem a székbe, de csodával határos módon tiszta víz volt a szék így gyönyörűen egy nagy víz folt keletkezett a seggemen.
- Ó, hogy a... - kezdtem el majdnem káromkodni de a szomszédban az öreg bácsi- akit én mindig is így  hívtam akármennyire is tudom a rendes nevét - kint kertészkedett. Így csak mosolyogtam egyet és a fogam közt szűrtem ki azt, hogy 'A kurva életbe!', miközben integettem a szomszéd bácsinak. Ő is visszaintegetett mosolyogva, mit sem sejtve mit suttogtam.Miután kezemet fenekemhez rakva visszavonultam a szobámba, levetettem és felvettem egy hosszú melegítő nacit és egy egyszerű fekete felsőt és neki láttam összepakolni. A cigis dobozt eltettem a helyére majd mikor elpakoltam lementem kajáért a hűtőhöz.
-Aishh - nyögtem fejemet fogva, mert akárhány gyógyszert vettem be egyik se csillapította a fájdalmamat. A pálcikámat lecsaptam az asztalra mert semmi kedvem nem volt enni, majd fogtam a telefont és felhívtam anyát. - Anya...merre vagy? Boltba?! Minek? Ja tényleg..Jó mikor jössz? Hozzál már majd nekem fagyit és olyan finom kekszet. Köszi. Szia - mondtam és leraktam. Még mindig a fejemet fogtam és a kanapéra áttelepültem majd elkezdtem nézni valami hülye romantikus sorozatot. Olyan lettem mint a nagymamám..A TV előtt ülök és valami régi sorozatot nézek ami romantikus és 'izgalmas'. A párnát a földre dobtam és kikapcsoltam a TV-t. Felmentem lassan a szobámba és lefeküdtem az ágyamra. Anya tegnap este eléggé kiosztott, hogy nem lehetek ilyen felelőtlen, de túlságosan nem érdekelt, így elvonultam majd utánam sietett és  adott egy pofont. Azután én megöleltem őt, miközben sírt, hogy miért vagyok ilyen. Nem tudom igazából. Sose volt olyan életem amilyet szeretnék..A cigire két éve szoktam rá, többször próbáltam leszokni róla mint a piáról, de azt csak bulikban iszom (Nagy mértékben). Hirtelen felültem az ágyon és lassan a terasz felé pillantottam.
- Nehogy... - kezdtem mikor eszembe jutott, hogy odahányt az egyik 'barátnőm' tegnap éjszaka. Kifutottam a teraszra és csak én lehetek olyan béna, hogy egy kibaszott hányás tócsába ülök bele. - Úristen..fúj..ne...Úristen - szaladtam a szobámba és a nadrágomat kidobtam a szennyes kosárba majd meggondoltam magamat és beáztattam vízbe. Nem vagyok a legfinnyásabb de azért az nem kellemes ha az ember egy róka-tócsába ül bele. Majd egy kocsi ajtó csapódást hallottam meg.
- Itthon vagyok! - kiáltott anya én pedig lerohantam nagy sebességgel a nappaliba.
- Anya anya anya..beleültem egy hányás tócsábaaa - nyígtam majd megöleltem de ő finnyáskodva eltolt magától. - Nem a mellkasommal és a hasammal ülök a széken anya, ugye tudod?
-Jó kislányom akkor is..Legalább ebbe a nadrágba? - kérdezte majd megfordultam és bepucsítottam neki.
- Úgy látszik?
- Jól van na. Kislányom takaríts ki a szobádba, biztos nagy a rendetlenség.
- Rendben. De utána elmehetek Fei Feivel moziba? - kérdeztem mire anya csak szúrosan nézett rám. - Nem fogok inni megnyugodhatsz - mosolyogtam rá, mire ő is így tett és egy legyintéssel letudta. - Köszönöm - öleltem meg anyát majd felmentem a szobámba és elkezdtem kitakarítani. Útközben találtam egy piás üveget-bacardi-sat- aztán chipses zacskót és még egy...használt kotont is. Remélhetőleg nem én használtam vagyis...nem én szeretkeztem. Undorodva kidobtam a kukába majd tovább takarítottam. Anya nagy nehezen felcipelte hozzám a porszívót és elkezdtem porszívózni. Nagy nehezen mire végeztem felhívtam Feit és letárgyaltam vele a délutánt. Lementem ebédelni anyához aki ráment csinált és mikor bevertem az összeset gyorsan felmentem átöltözni és elkészülni. A táskámba beraktam egy még bontatlan cigis dobozt és a kedvenc öngyújtómat, pénztárcámat és a kocsikulcsomat. A telefonomat zsebre vágtam és elindultam Fei Feiék felé.
- FEI FEI! -ordítottam a kapujuk előtt. Kilépett a teraszára, integetett egyet és öt perc múlva már lent is volt. - Szia - mosolyogtam majd adott egy puszit az arcomra.
- Szia, na mit csináljunk? Elmenjünk a kocsma alatti helyre vagy moziba menjünk?
- Is is - feleltem. Elmosolyodott majd a derekamnál átölelt és úgy indultunk el a moziba. - Mit nézzünk meg?
- Horroros filmet?
- Melyiket?
- Utolsó hívás? Vagy az Átok?
- Az átok - vigyorgott. - Attól befogsz fosni. Én mát láttam egyszer-kétszer de nagyon bírom - mosolygott még mindig.
- Akkor jó - nevettem. - Nos..utána mit csináljunk? Mert nyolctól van nyitva a Farkaslak.
- Hát tudod mi törzsvendégek vagyunk - kacsintott.- Vagyis csak én de most te is az leszel. Általában sok jó pasi van ott és milyen jó lehet azokkal - nyalta meg alsó ajkát. Néha túlságosan is átlépi a határt, de mivel én eléggé jóban vagyok vele, megyek utána. Ez nem jó a barátságunkban, de imádom Fei Feit olyannak amilyen. - Mit gondolsz, szerinted anyád ráfog jönni?
- Rá.
- Miért?
- Mert általában a mozik nem tartanak hajnalok hajnaláig. És nincs nyitva addig a mozi, Fei Fei.
- Valamit ki kéne találni, hogy mit csináltál. Mondjuk... Elmentünk a játszótérre?
- Olyan sokáig?
- Hát figyelj..két óra míg a film megy aztán elmegyünk a farkaslakba 2 órára és voálá..És itt van ez még csak hat óra. Szóval a Farkaslakba több időt leszünk - vigyorgott.
- Felőlem aztán.
Miközben sétáltunk a pláza felé én rágyújtottam és azon gondolkodtam, hogy Fei Feinek mért jó az, hogy minden este csak basz valami éppen alkalmas fiúval. Én egyetlen egyszer szeretkeztem buliba/buli után. Előtte pedig egyszer a pasimmal, ehhez képest Fei Fei körülbelül a bulikban vagy hatszor lecseréli a partnerét. Néha már unom ezt, hogy folyton buli buli hátán és Fei Fei szex-beszámolói ,de ha úgy nézzük élvezem. Beültünk a horroros filmre de simán végig néztem egy riadás nélkül is. Nem akartam neki mondani, hogy hatvanadjára nézem végig, és már lassan kínomban röhögök mikor az az élőhalott csajszi előjön.  Csak ültem nagy nyugisan a székembe mikor a telefonom megrezzent. Kivettem a zsebemből- ettől bezzeg halálra fostam magamat - megláttam, hogy anya írt üzit, hogy elutazik a cég miatt Koreába és két nap múlva jön csak mert Luhan-t is meglátogatja. Nem akartam szólni Fei Feinek mert semmi kedvem nem volt ott maradni vele a Farkaslakban. Mikor vége lett a filmnek Fei fei összeszedett valami pasit, akivel egymásba karolva sétáltak előttem. Miután megittam a kólámat a bejáratnál  megálltam és beleejtettem a szemetesbe.
- Khm - köszörültem meg a torkomat mikor Fei Fei neki állt volna smárolni a sráccal- Nem akarok ünneprontó lenni de mennünk kéne.
- A barátnőd harapós..Elnézést idegen hölgy..Benne lennél egy hármasban? Te, Fei Fei és én - kacsintott. Ezt az egész mondatot úgy értelmeztem a hangleejtése alapján, hogy kijelentette.
- Ezt melyik pizsidben álmodtad? Álmodik a nyomor öcsi - paskoltam meg az arcát. - Idősebb vagy egyáltalán 16-nál? - ő csak lehajtotta a fejét.
- Akkor semmi keresni valód nincs a hármasban - kacsintottam neki. - Fei Fei..menjünk - mondtam és elindultunk kifelé. Kínos csenddel telt el az a pár perc amit a Farkaslak felé sétálással tettünk meg. Mikor odaértünk Fei Fei mondta, hogy kövessem. Miután leértünk a lenti helyiségbe félmeztelen -nem jó pasik - rengették a csípőjüket a nők előtt.
- Nem ezekre céloztam, hogy jó pasik. Hanem azokra - bólintott a pult felé majd odasétáltunk - Hé Josh... - szólt mire a fiú kiugrott a pult mögül és adott egy csókot Fei Feinek. Vajon ez a csaj mennyi pasival kavar? Már mióta ismerem és még is..sok mindent most tudok meg róla. Majd hirtelen megláttam, hogy Josh Fei Feit tartja a karjaiban és a barátnőm a lábait Josh derekán fonja össze. Ezután Josh megindult vele a mosdó felé. Megfordultam a bár felé és intettem a csaposnak, hogy jöjjön oda hozzám.
- Miben segíthetek szépségem? - kérdezte perverz vigyorral az arcán.
- Jég dupla wishky-vel - válaszoltam, mire az elindult beszerezni a italomat, majd pár perc múlva meg is kaptam.
- A többi a ház ajándéka - rakta le elém a füves cigit.
- Köszönöm nem kérem az ajándékot - mosolyogtam és eltoltam magamtól a csikket. Erre ő csak fancsali képet vágott majd ment a többi embert kiszolgálni. Arrébb mentem az italommal és iszogatni kezdtem miközben megláttam, hogy hatalmas tömeg özönlik be az ajtón. A pultnak támaszkodtam és csak fürkésztem a tömeget amikor egy magas barna hajú srác hozzám lépett.
- Szia Édes, Jake vagyok - vigyorgott rám. Mennyi amerikai kis fiatal gyerek van itt.
- Hello - mondtam lekezelően.
- Hogy hívnak szépségem? - könyökölt mellém. Erre én csak bámultam ki a fejemből és nem válaszoltam a kérdésére.  Mire ő közelebb hajolt a nyakamhoz és elkezdte azt csókolgatni. Kicsit félre fordítottam a fejemet, hogy hozzá tudjon férni, de én már akkor meguntam. Pár másodperc múlva  feleszméltem mit tesz, ellöktem magamtól erős mozdulattal, mire ő a pulton heverő poharakat leverte és apró szilánkokra törtek , amit a pultos srác nem díjazott de felszedegette őket óvatosan. Ekkor én kezdtem megelégelni Fei Fei  felelőtlenségét és mikor megláttam Josht amint az ingét gombolja, elindultam a mosdó felé. Berontottam és megláttam Fei Feit melltartóban és bugyiban. Nem értem mit esznek rajta a srácok, mert se melle se feneke nincs. Mérgemben elkezdtem vele ordítani :
- Miért kell neked mindig minden pasival összefeküdni? Ha a plázában nem állítalak meg titeket akkor simán lehetett volna belőle egy menet is. Pedig te öt évvel idősebb voltál nála.
- Miért foglalkozol te az én életemmel?
- Nem akarom hogy kurva legyél. Ja bocs, már az vagy. Fei Fei..én is jól érzem magamat minden buliba piával és cigivel. Nekem nem kell a szex.. Attól, hogy levezeted azt a sok kalóriát, nem lesz jobb. Hány pasival feküdtél már össze? - kérdeztem mire ő csak lehajtotta a fejét . - Gondoltam - forgattam a szemeimet. - Végeztem Fei Fei..nekem nem kell ez az élet - fejeztem be a mondani valómat és kirohantam a mosdóból és az épületből is. Egyenesen a játszótérre mentem ahol leültem hintázni és elgondolkodtam az eseményeken. Tényleg nem értem Fei Feit, hogy lehet minden pasival lefeküdni. Simán beteg lehet tőle vagy akár nem kívánt terhesség is lehet. Most biztos nem érti Fei, hogy miért tettem ezt, de az életem miatt választottam így, hogy ez az életet magam mögött hagyom. Vagyis megfogom próbálni. A mai nappal megelégeltem ezt a sok piálást, bulizást, Fei Fei pasi fétisét, és a többit. Minek? Tudok így is boldog lenni nem kell nekem a sok buli. Miért keljek fel úgy minden reggel, hogy a fejem fáj az előző esti bulitól, ha tudok úgy is kelni, hogy szép napos reggelre és boldog vagyok, hogy nincs semmi bajom?! Már régebb óta félre akarom tenni ezt az életemet jó darabig vagy örökre akármennyire is élveztem. Elindultam hazafelé miközben az útszélén rugdostam a kő darabot, és így szépen hazáig eltelt az idő. A házunk előtt egy ismeretlen kocsit láttam. Kicsit féltem mi lesz de túlságosan nem érdekelt. Mikor bementem anya jelent meg előttem.
- Azt mondtad, hogy nem fogsz piálni! Ehhez képest? Belépsz a lakásba és érezni rajtad a cigi és a pia szagot. Még is hogy képzelted ezt Huan?
- Csak egy pohárral ittam dupla whiskyt jéggel. Ne kapd fel a vizet, anya.
- Nem érdekel. Akkor is elmentél. Ittál, buliztál, és szívtál.  Nem így akartam közölni de Luhanhoz kell költöznöd. Ő jobban tud rád figyelni mint én a munkám miatt.
- Anya..ez most vicc? Jó lesz ha egy hónapban egyszer látom Luhant..Ha nem felejtetted volna el ő még mindig Idol Koreában. Nem akarok menni anya mert alig találkozunk így is úgy is.. Tök mindegy hol vagyok akkor se figyelnek rám sokat.
- Szia hugi, látom örülsz, hogy nálam fogsz lakni.
- Nem látod? Repesek az örömtől - mondtam és felszaladtam a szobámba miután a fagyimat kivettem a fagyasztóból és egy kanalat az evőeszköz tartóból. Az ajtónak dőltem és kis sírás közben elkezdtem enni a fagyit, aminek következtében hamar agyfagyás állt be. Épp egy adag fagyit nyomtam magamba mikor kopogtattak az ajtómon. - Mi van? - szóltam gorombán.
- Én vagyok az hugi - szólalt meg Luhan. - Bejöhetek? - kérdezte mire én felpattantam, kikulcsoltam az ajtót és kinyitottam azt résnyire. - Jól vagy? Elkezdtél már pakolni?
- Nem Luhan nem vagyok jól. És hogy a pöcsömbe mikor most tudtam meg, hogy költözök? - erre felálltam és elővettem a bőröndömet. Kinyitottam a szekrényt és amit csak találtam belehánytam.
- Segítsek? - jött a kérdés Luhantól. Én erre csak dörmögtem egyet, ő odalépett hozzám és segített. Belőlem már majdnem kitört a sírás. - Figyelj.. Ez a te életedet fogja segíteni ha hozzám költözöl..Nem rég comebackeltünk.. Kérlek Huan.. Az életedért és az egészségedért.. - mondta mire belőlem kitört és megöleltem szorosan Luhant.
- Nem bírom már Luhan. Fei csak a szexen gondolkodik.. Folyamatosan csak közösül más fiúkkal és nincs semmi kapcsolata. Én voltam az egyetlen barátja. És most engem is elvesztett. Luhan segíts! - ez volt az első alkalom, hogy más segítségét kértem. - Nem akarok úgy élni, hogy a tüdőm korom termelő szervvé válik majd idővel és a májam miatt meghalok. Nem akarok szét kúrt lány lenni. Luhan kérlek segíts - sírtam.
- Segítek, ha te is segítesz, hogy tudjak. Mert ha mindennek ellent mondasz nem fogsz az életbe se leszokni a cigiről és a piáról.
- Benne vagyok én de akkor segíts mihelyt elmentünk hozzád.
- Rendben van. Pihenj le.. Én bepakolok neked minden dolgot.
- Köszönöm bátyó - mondtam. - Tudom elég kevésszer mondom de szeretlek.
- Én is szeretlek hugi. De most nyomás az ágyba! - mutatott mutatóujjával az ágy felé. Én mint egy kapitánynak a tiszt intettem és bebújtam. Ő odajött és betakart mintha ovis lennék. - Aludj - mondta. Én az oldalamra fordultam és csak őt néztem ahogy pakol..Aztán lassan lecsukódott a szemem és elaludtam.

Miután felkeltem azt láttam, hogy Luhan az ágyam mellett ül egy széken és engem bámul. Felültem az ágyon és megérintettem a szemeimet amik fel voltak puffadva. Luhan csak az ajtóba nézett és láttam, hogy anya ott áll. Én kicsit könnyezni kezdtem és odajött hozzám majd magához ölelt.
- Kislányom nem sokára indultok - jelentette be én pedig csak bólogattam. Feltápászkodtam az ágyamból, felvettem egy kicsit szolidabb összeállítást és utána lementem a nappaliba. - Jaj kislányom..Hiányozni fogsz - ölelt meg anya. Én csak álltam és élveztem ölelését. Szorosan hozzá bújtam majd átöleltem és megint sírni kezdtem. - Kislányom nyugodj meg. Tíz perc és indulnotok kell - mondta anya. Én csak sírtam.
- Ki megyek kicsit a kocsihoz - mondtam és kicsoszogtam. Mikor kiértem Fei Fei-t pillantottam meg - Hát te?
- Bocsánatot szeretnék kérni. Sajnálom amiért olyan voltam amilyen...
- Már mindegy..- mosolyogtam. - Nem hiszem, hogy látnánk egymást többet.
- Mi-miért? - dadogta.
- Mert elköltözöm. A bátyámhoz - mondtam neki mosolyogva. - Nem érek rá, sajnálom - mondtam és visszamentem egy bőröndömért. A szívem szakadt meg, hogy Fei Feit így ott kellett hagynom de ha elakarom 'dobni' azt az életemet a nyakába kéne ugranom és mondani, hogy menjünk bulizni? Nem. Jó volt így ahogy volt és kész.
- Indulhatunk? - jött velem szembe Luhan két bőrönddel a kezében. Én bólintottam. Anyát szorosan megöleltem és alig akartam elengedni. Sokat jelent nekem akármennyire veszekedésből áll a napunk. Beszálltam a kocsiba és letekertem az ablakot, kihajoltam és mikor elindult Luhan integetni kezdtem. A szél a hajamat az arcomba vitte ugyan de a könnyeimet nem törölte le. Csak szipogtam és közben integettem. Az ablakon majd kiestem, de nem zavart. Mikor kifordultunk az utcánkról visszaültem, feltekertem az ablakot és  néztem ki a fejemből. Sok kutyát láttam mert a környékbeliek képesek elengedni azokat a szerencsétlen állatokat.
Pár órája már utaztunk mire elértük a repteret. Luhan leparkolt-úgy látszik bérkocsi volt- és minden csomagot feladatott a repülőgépre. Felszálltunk a gépre majd elfoglaltuk a helyünket. Szerencsére egymás mellé kerültünk, de én csak beraktam a fülesemet és hallgatni kezdtem a zenét. Luhan csak ült és egy könyvet vett a kezébe ami talán japánul volt. Engem mondjuk annyira nem is érdekelt így elkezdtem magam elé bámulni-pontosabban az előttem ülő székét néztem- és közben hallgattam 2YOON ft Ilhoon- Nightmare-jét. Csak ültem és hallgattam a zenéket..unalmas volt.. Ezért inkább megpróbáltam elaludni ami ment is.
Mikor megérkeztünk én kómásan lelépegettem a lépcsőn majd beültem a taxiba amint Luhan hívott. Ő berakta a csomagokat majd ő is beszállt előre és elindultunk. Mikor megálltunk egy hatalmas épület előtt gondoltam, hogy vagy ide költözünk vagy beszól valakinek, hogy megjött. Erre kiszállt, az ajtómat kinyitotta és megkért, hogy menjek vele. Megy fiú megjelent az ajtó előtt.
- Szia Chanyeol. Ő itt a húgom - nézett rám Luhan.
- Szia - hajolt meg Chanyeol. - Szóval te vagy az a híres Huan? - mosolygott.
- Szia, igen - mosolyogtam. - Te meg az a híres Exo-K-s Channie - vigyorogtam. - Megölelhetlek?
- Természetesen - tárta ki a karjait és megöleltem. Tök jó volt nálam magasabb pasit ölelni.
- Na akkor ha befejeztétek elvinnéd a házunkhoz a csomagokat?
- Persze - szólalt meg Channie. - A húgod is velünk fog lakni?
- Nem baszki, bezárjuk őt a pincébe és mint egy foglyot úgy fogjuk tartani. Igen velünk.
- Jó na.  Kai, Baekhyun és Xiumin kivételével mindenki bent van.
- Ők hol vannak?
- Otthon - válaszolt Chanyeol és elindult a taxihoz.
- Ne hogy valami baj legyen mire haza érek! - ordította utána Luhan.- Hát igen..Ő Chanyeol - nézett rám.
- Elhiszem. Na de ide minek is kell jönni?
- A többieknek is be kell köszönni, köztük Kyungsoonak, Laynek, Chennek, Taonak és a többieknek - vigyorgott. Majd bementünk és szépen a próbaterem felé vettük az irányt. Mikor bementünk én Luhan háta mögött álltam míg mindenki leállt. - Srácok ő itt a húgom - lépett el előlem.
- Szia - köszönt egyszerre az ott álló fiú csapat.
- Helo - mosolyogtam majd egy srác lépett hozzám.
- Én Kyungsoo vagyok. Luhan általában nekem öntötte ki a szívét ha valami baj volt veled otthon - mosolygott.
- Értem - mosolyogtam majd lassan bemutatkozottt a többi tag is. Majd mikor ott végeztünk haza kocsikáztunk és mikor megérkeztünk alig hittem a szememnek.  Egy hatalmas fehér ház, csomó terasszal és egy óriási kerttel. Bementünk miközben én tátott szájjal, csigalassúsággal néztem végig a ház szinte minden kis részletét.
- Ne tátsd el ennyire a szádat. Gyere még a szobád hátra van - mondta és egy szemforgatással kísérte. Mellés szaladtam és mikor beléptem azt hiszem Chanyeol és öhm..
- Baekhyun, Chanyeol kicsit figyeljetek - szóval Baekhyun.
- Szia - mosolygott rám Chanyeol - Megint - tette hozzá kuncogva. Én csak rámosolyogtam és intettem.
- Szia - jött hozzám Baekhyun és megölelt. - Baekhyun vagyok.
- Szia. Huan vagyok - mosolyogtam rá.
- Te vagy Luhan testvére, ugye? - kérdezte egy srác a lépcső aljáról zsebre tett kezekkel.
- Ühm - bólintottam. Ő csak bólintott majd sóhajtott egyet és vissza felment és egy nagyobb ajtócsapódás hallatszott, ami felhívta a figyelmet arra, hogy 'Ő felsége egyedül kíván lenni'.
- Ő volt Kai - mutatott utána Luhan - Ne foglalkozz vele.
- Nem volt a tervemben - mondtam megfogtam a bőröndömet és felmentünk az emeletre.
- Hé várj meg - mondta Luhan és utánam ugrott.
- Hát lehet van abban valami, hogy 'Igen farkas, farkas vagyok' - emlékeztettem a Wolf dalszövegére.
- Nem vagyok farkas. Most szépen megyünk a szobádba. Kai és Chanyeol közt mármint a szobád az övék közt lesz. Mellesleg Xiumin testvére is itt fog lakni, RiRin - mondta és benyitott egy szobába. Utána mentem és megláttam egy hatalmas szobát ami lila volt és az ágy felett egy 'DREAM' felirat volt ami szerintem karácsonyfaégőkkel volt körbe rakva. Az ágy előtt egy üveg asztal volt amin újságok és egyebek voltak. Két ajtó nyílt a szobámból. Egy a fürdőbe egy pedig a teraszra. Ez a szoba isteni. Két szekrény volt a szobámba,egyiken könyvek, másikon CD-k és DVD-k. Minden egyes CD és DVD megvolt itt mint ami otthon.. Pedig azokat nem rakta el Luhan.
- Ez nagyon jó szoba Luhan, köszönöm - öleltem meg.
- Nincs mit... - nevetett majd ő is karjaiba zárt és egy puszit nyomott a fejemre.
- De szép tesrvéri pillanat - tapsolt az ajtóban valaki. Mikor odanéztem Kai lenéző tekintetével találtam magamat szembe. - Csak kár, hogy meg kell szakítanom azzal, hogy nem sokára kaja és próba. Szóval siessetek. Mellesleg Huan... én se akarok veled foglalkozni - mosolygott és elment. Ez a pasi ijesztő. De még csak nem is helyes. Sajnálom Luhanékat, hogy minden reggel ezzel a rémséggel találják szembe magukat. Egyáltalán honnan tudja mit beszéltünk? És hogy mi a nevem? Mindegy.. A nevemet könnyen megtudhatta szóval az nem érdekes, de hogy miről beszéltünk mikor már felment és be is zárta az ajtóját.. Érdekes.
- Na kis királylány.. Szépen elmondom a szabályokat...

3 megjegyzés:

  1. Így első részre már beleszerettem *w* Nagyon tetszik a fogalmazás meg a történet is marha jó TwT

    VálaszTörlés
  2. Teeee egy zseni vagy ezt nagyon-nagyon jól megírtad! Az h kapcsolodik az új MV-hez + pontokat jelent :D várom a kövi részt de azonnal ! XD

    VálaszTörlés
  3. Wáááá egy nagyon király *-*

    VálaszTörlés