2013. július 1., hétfő

Chapter Seven ▲

Sátrazás ▲

Huan Pov'
- Akkor szia kis Kyungie - mosolyogtam Kyungjaere és megöleltem. - Jó volt, hogy itt voltál.
- Én is örülök neki. Legalább megismertelek - mosolygott, majd egy kis könnycsepp csorgott le szeméből, amit én hüvelykujjammal letöröltem.
- Ne pityeregj! Csak jössz még ide, és én itt leszek ha jössz.
- Akkor is, ha az EXO-val rosszba leszel és elköltözöl?
- Akkor is - mondtam, mire ő csak nyomott egy puszit az arcomra.
- Hiányozni fogsz Huan-Noona.
- Te is nekem Kyungie-Dongsaeng - mosolyogtam rá. Mikor felszállt a gépre, egy-két könnycseppet elejtettem, majd integetni kezdtem. Pont ablak mellé került, így láthattam. Mikor a gép már felszállt, én elindultam a váró felé. Egyedül jöttem elkísérni Kyungiet mert Kainak dolga akadt. Ilyen is csak ő lehet. Beültem a kocsiba és haza vezettem. Otthon kipakoltam amit vettem a boltban, majd elkezdtem megfőzni az ebédet.
- Hm..Mi ez a jó illat? - jött mellém Kyungsoo.
- Hát csak kotyvasztok. Tudod a boszorkányok azt szokták - nyújtotta ki a nyelvemet.
- De azt nem úgy érthette Kai reggel.. Csak, hogy nem tudta ő elvinni Kyungiet..
- Nem baj. A többiek?
- Legtöbben a medencében, de Kai csak gubbaszt a napágyon.
- Jaj de jó neki. Na segítenél? Fel kéne hozni a pincéből a krumplit.
- Szólok Chanyeolnak - rohant ki nevetés közben, majd egy félmeztelen Channie lépett a konyhába.
- Segítsek akkor? - kérdezte. Én bólintottam, ő pedig körülbelül 5 perc múlva már mellettem is volt. - Ugye nem..
- Nem mondtam el senkinek se - nyugtattam egy biztató mosollyal. - Nem is fogom - mosolyogtam továbbra is. Ő is ejtett egy kisebb mosolyt majd elindult kifelé. - Ja, Chanyeol.. Mikor indulunk?
- Majd ebéd után gondoltuk - mosolygott. - Akkor jössz?
- Még szép - vigyorogtam.
- Akkor majd ha megfőztél és kész akkor szólsz?
- Aha - főztem tovább. Mikor dél felé készen lett a kaja , kimentem a medencéhez. - Srácok kész a kaja..
- Megyünk - szólt Luhan, kimászott a medencéből, majd Chanyeol segített RiRinnek kimászni onnan. Én elvigyorodtam ekkor és Channie olyan 'Ne nézz így ' fejet vágott. Mikor mindenki bement kajálni, és meg is ejtették az étkezést, mindannyian hátradőlve, hasunkat fogva sóhajtoztunk. - Ez nagyon finom volt - mondta Luhan miután böffentett egyet. Elég hangos volt egy Idolhoz képest és egy emberhez képest is. Ezután szinte az összes tag böfögött..Nem volt szép zene füleimnek. Sőt mi több. Ki nem néztem volna belőlük, hogy ilyet tesznek itthon vagy bárhol is. Én voltam bulis meg minden, de ennyire tesznye nem vagyok.
- Ilyenekkel kell nekem együtt élni.. - mondtam, majd nehézkesen felálltam és elmentem mosogatni. Kyungsoo és Chanyeol összeszedte a mosogatni valókat, majd lerakták mellém. Én körülbelül fél óra alatt elmosogattam, majd mikor készen lettem a fiúk parancsára felmentem összepakolni a sátrazáshoz szükséges dolgaimat, majd felvettem egy fekete melegítő nadrágot, egy fehér rövid ujjút és egy szürke meleg felsőt. Még néhány dolgot beraktam a hátizsákba, majd lementem a nappaliba.
- De jó, hogy jössz - szólalt meg Luhan.
- Mondjad  kis büfis - kuncogtam.
- Ne már. Szóval nem sokára indulunk de Kai elakar menni hamarabb oda..
- Ez hülye kifogás..mit akarsz?
- Elmennél Kaival oda hamarabb?
- Mi a szarnak?
- Elrendezni a dolgokat.
- Ha sátrat kell verni abban nem vagyok jó - emeltem fel kezeimet magam elé.
- De ha már mást kell verni akkor igen - vigyorgott Kai perverzen mikor odajött. Én egy olyan 'Még számolunk' pillantást vetettem rá majd hason böktem és kimentem  kocsihoz. Mikor már vagy tíz perce ott dekkoltam, hogy megvárjam Kait dudáltam kettőt, mire az egész bagázs kijött és Kai beszállt, azok meg integettek, mintha valami költözés vagy világ nézés következne. Egy ideig csendben telt az út, bár én nem is bántam mert nem szeretnék az árokban kikötni, ha valamin meglepődök.
- Kyungjae hívott már?
- Igen..Mind kétszer azt mondta, hogy vigyázzak rád meg a csapatra, meg,hogy ha legközelebb jön akkor veled had legyen kettesben úgy,hogy nincs ott senki más - mosolygott.
- De így is olyan volt... Az pedig nem lenne jó, ha a saját unokabátyjától elszakítanám..
- Tudom és már most is olyan volt..
- Kai ne haragudj - mondtam. Tényleg nagyon sajnáltam, hogy az unokaöccse nem vele, hanem velem foglalkozott. Sőt inkább nem értettem - Figyelj..tudom, hogy amúgy se tartottad volna be, de nem kell kiszolgálnod.
- Betartottam volna ,de ha így akarod.. - mondta. Ezután a mondat után már a partig senki nem szólt semmit sem. Ez kínos csönd volt.. Volt mikor csak álltunk egymás mellett és csöndben voltunk, az kellemes, megnyugtató csöndnek lehetett volna nevezni. De ez nem ilyen volt. Mikor megérkeztünk kipakoltunk a kocsiból és levittük őket oda, ahol talán jó lesz sátrazni. Felállítottuk a sátrakat, majd körülbelül egy órára rá megjöttek a többiek is. Sajna Kris nem tudott eljönni mert dolga volt. RiRinnel megöleltük egymást majd a többieket is megöleltük.
- Na mit csináljunk? - kérdezte RiRin miközben levette a ruháit, hogy bemenjen a vízbe, vagy napozzon.
- Ússzunk kicsit? - kérdeztem.
- Ússzunk, de ugye nem ruhában óhajtasz úszni? - vigyorgott, én pedig csak elmosolyodtam szemeimet forgatva és levettem a ruháimat majd Ririn elé álltam.
- Mehetünk?
- Mehetünk - mondta és elkezdtünk futni a víz felé ott kicsit levizeztük egymást majd elkezdtünk úszni. A vízből láttam, hogy a Beast-es srácok is megjelentek. Kai kivételével mindenki szívesen látta őket ha jól vettem észre. Ririn szólt, hogy ki kéne menni hozzájuk, így kiúsztunk a partra.
- Sziasztok - köszöntem, Hyunseung pedig csak megölelt.
- Jó látni újra - mondta az említett. - Csinos vagy.
- Köszönöm és téged is jó látni.
- Ennek már új csaja lesz  - mondta Gikwang eléggé hangosan. Én felé fordultam.
- Nem nem - mondtam majd visszafordultam Hyunseunghoz.- Mi járatban erre felé?
- Csak lenéztünk a partra és láttuk, hogy itt vagytok. Messziről kiszúrtalak. Nem nehéz megkülönböztetni egy jó csajt - mosolygott. Én elpirultam majd a szemébe néztem. - Mellesleg akkor áll a randi?
- Áll - mondtam és Kaira pillantottam aki csak olyan 'Ezt megölöm' tekintettel vizslatta Hyunseungot.- És mikor?
- Mondjuk holnap este elmegyek érted és elviszlek vacsizni.. Aztán egy séta a park körül és nézzük a holdat.
- Holnap telihold lesz, nem? - kérdezte ijedten RiRin.
- Nem..Két nap múlva lesz de nekem holnap jó. És nem akarom halogatni - mondta Hyunseung.
- Akkor holnap este jössz értem..mikor?
- Olyan nyolc körül - mosolygott.
- Rendben. Nem jöttök úszni? A srácok úgyse jönnek,mert szerintem bepisálnak a víztől..
- Mehetünk éppenséggel - mosolygott még mindig Hyunseung. Levették a felsőjüket meg a nacijukat - már aki- és eljöttek velünk úszni. Hyunseung és én elvoltuk egymással, RiRin pedig a többiekkel röhögcsélt. Mi csak mosolyogtunk egymásra, majd egyszercsak derekamnál fogva magához rántott és elkezdett csikizni, amitől én a halálomon voltam és ott kezdtem el vergődni mint egy hal, amitől ő meg is halt nevetésben.
- Hagyd abbaa - kiabáltam neki nevetve, ő befejezte és egy puszit nyomot az arcomra. Én elpirultam és el is mosolyodtam közben. RiRinre néztem aki, telefonjával babrált, majd megrezzent a zsebem. Belenyúltam és a telefonom rezgett. Level 1221, hogy a zsebem rezgett. Megnéztem és Ririn írt egy SMS-t :
" Na mivan már új pasid is lesz ?D: "
Én csak Ririnre vigyorogtam és ráztam a fejemet, hogy 'Te hülye vagy'. Hirtelen Hyunseung lefröcskölt én pedig visszafröcsköltem, majd ő felkapott az ölébe és elkezdett velem pörögni. Én ott sikongattam meg minden, de nem tett le.

Kai Pov'
Miközben Hyunseungot és Huant néztem annyira de megfojtottam volna a pasit. Egyszerűen odamentem volna és kitéptem volna a szívét és elrontottam volna azt a 'tökéletes' kis pofiját. A levegőt fojtogattam magam előtt, majd Baekhyun a kezét vállamra tette.
- Mi van haver?
- Semmi, csak fojtogatom a levegőt.
- Nem inkább féltékeny vagy? - vigyorgott
- NEM! - ordítottam szinte, mire Hyunseung és a többiek is rám figyeltek. Én csak elkezdtem mosolyogni majd visszafordultam Baconhöz. Ő csak furcsán nézett rám, majd leült mellém.
- Minden esetre Kai... Ne legyél feltűnő.
- Jó - morogtam
- Most te vagy Dörmögő Dömdödöm.
- Elhiszem.
- Jól van..Szépen lassan hagyd, hogy Hyunseung és a drága Huan randizzanak, majd járjanak és végül megházasodjanak aztán Hyuseung meg felfalja - emelte feljebb a hangerejét a 'felfalja' szónál. Kicsit kikerekedtek a szemeim majd lassan rájuk néztem. - Á kicsit se félted?! Hol már - nevetett Baekhyun.
- Nem azt mondtam, hogy nem féltem, hanem, hogy nem vagyok féltékeny..Nem mindegy haver - álltam fel és elmentem kicsit messzebb.

Huan Pov'
Miközben Hyunseunggal fröcsköltük egymást nagyon jól éreztem magamat. Kicsit örültem is, hogy elmegyek vele randizni.
- Na de szerintem nekünk mennünk kéne - szólalt meg Yoseob.
- Hát ja...Próbára kéne mennünk már lassan - mondta Hyunseung. - Holnap találkozunk akkor Huan - puszilta meg az arcomat.
- Rendben - mosolyodtam el. Kai csak megköszörülte a torkát, majd mikor a Beast-esek elmentek ő is bejött a vízbe. Én Xiuminnal hülyéskedtem el, de azt nagyon. Szerintem olyan hülyéket mint mi ketten, senki nem látott még.
- Kajaa - kiáltott Kyungsoo és mindenki a piknikes területre futott - Lehet szendvicsekből, csomagolt főtt ételekből, és édességből választani. DE édességet estére is kéne hagyni, szóval azt nem - mindenki vett magának kaját. Én Luhannal feleztem el egy pizzát.
Miután befejeztünk a kaját és már besötétedett mindenki elvonult a sátrába. Kivéve én és Kai. Mi mindketten a parton álltunk egymás mellett és a lábunkat nyaldosta a víz.
- Miért mész vele randizni - kérdezte.
- Mert...kedvelem őt. Kicsit régebben is ismertem mikor jöttünk ide nyaralni a szüleim és a szülei sokszor összejártak és mi se maradhattunk ki. Már akkor is kedveltem és most is kedvelem..TE nem teheted tönkre a szerelmi életemet, oké?
- Oké - mondta.  Kicsit fájt, hogy ilyeneket kellett mondanom, de...fogalmam nincs miért.
- Rendben..Én most ,megyek...Nem jössz te is aludni?
- De nem sokára..-mondta és ejtett egy mosolyt.

RiRin Pov'
Mikor kiültem a tábortól lehet legmesszebbi homokbuckára, úgy gondoltam egyedül vagyok. Csak néztem ki a fejemből és a szellő a hajamat dobálta.
- Leülhetek melléd? - felnéztem és Chanyeolt pillantottam meg. Kicsit megijedtem, de végülis oké.
- Persze - mosolyogtam rá. Ő leült mellém, majd picit közelebb húzódott.
- Tudod RiRin..mikor elsőnek jöttél nagyon megtetszettél. Utána már féltem, mert Kaival voltál és engem nagyjából leejtettél. Akkor kicsit eltántorodtam attól, hogy elmondjam, utána pedig minden évben ugyan így voltam. De már nem nagyon bírtam így gondoltam elmondom.
- Channie...Nem azért...ahj..Figyelj. Nem ejtettelek le..Csak nem tudtam, hogy hogyan szóljak hozzád. Nekem is már azóta tetszel mióta megláttalak elsőnek ,de sose mertem közeledni feléd, így Kaival voltam.
- Ez, komoly? - kerekedett ki a szeme.
- Igen komoly.
- Lehet egy kérdésem? - kérdezte.
- Természetesen - mosolyogtam.
- Le-leszel a .....barátnőm? - kicsit meglepődtem ezen a kérdésen..Nem erre számítottam, egyáltalán.
- Igen - mondtam. Ő csak hozzám húzódott majd óvatosan száját az enyémre tapasztotta.

2 megjegyzés:

  1. Ejjj, nekem ez a Hyunseung gyerek nagyon nem tetszik. ~_~ És ez a feszültség Huan és Jongin között....wááá a falra mászok tőle. (nagyon jó értelemben mondom) :3 *-* Nagyon tetszett ez a rész is, ugyhogy siess a kövivel, mert nagyon kíváncsi vagyok már! *-* ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben sietek :D Talán holnap vagy holnap után már kint lesz a következő rész :) Pedig pár részen át még benne lesz ;) Lesz még jobb rész is elhiheted :D ^^ *-*

      Törlés